::: A HASTÁNCRÓL :::

Napjainkban a TÁNC a reneszánszát éli. Mindenfajta tánc. Így van az, hogy a hastánc is egyre népszerűbb a nyugati kultúrákban. A tánc önkifejezés. Hasonlóképpen, mint az írás, az éneklés, a festés… Maga a mozgás elvont, emocionális és spirituális kommunikáció. Megvan az az előnye, hogy erőteljesebb a szavaknál - olyan, mint egy spontán beszélgetés, ellentétben az előre leirt beszéddel -, és képes a táncost a fizikai világon túlra repíteni. Magában hordozza ilyenmód a gyógyítás képességét is. Ha feloldódnak a mozgás korlátai, az önkifejezés is szabadabbá válik. A hastáncban megmutatkozik a táncos viszonya önmagához. A tánc funkciója, hogy hidat alkosson az emberi tapasztalat, és a spirituális élmény között. Ha megfigyeljük a hangsúlyos csípőmozdulatokat, felfedezhetjük a hasonlóságot az afrikai táncokkal, vagy akár a brazil szambával. A Raqs Sharqi arab kifejezés (El Raqs Al Sharqi), jelentése a „kelet tánca”. Az orientális tánc jelentése ugyanez. A Raqs Sharqi nem kizárólag a nők tánca, hanem mindkét nem által művelt néptánc. Bár a kifejezés arab országok show típusú táncaira utal, de a közel-keleti táncok amerikai szinonímájaként is használatos. A „hastánc” kifejezés sok vitát kavart. Vannak akik szexistának tartják – jóllehet a szamba, vagy a salsa sem tartalmaz kevesebb „szexis” elemet, a tangóról nem is beszélve. Ugyan azt hangsúlyozzák, ezekben „fel vannak öltözve”, a fellépőruhákat szemügyre véve vitába szállhatnánk ezzel az állítással is. Más nézőpontból azonban a szóban az anyaság és a nőiesség kifejeződése van. Szóval minden nézőpont kérdése.

A hastánc eredete nagyon messzire nyúlik vissza, az ókori társadalmakba. Évszázadok során alakult ki a közösségi ünnepek alatt, gyermekszülésnél, a családi otthonokban, a tűzhely mellett. A férfiak és nők nem táncoltak együtt, legfeljebb, ha szoros rokonságban álltak egymással. Nők táncolták nőknek. Számos arab törzsben a szülő nőt körbevették a törzs nő tagjai, és ritmikus hasmozdulatokat végezve táncoltak körülötte. Ezáltal a szülő nő ráhangolódott a mozgásukra, és ez megkönnyítette számukra a szülést. De táncosok készítették fel a nőket a nászéjszakára is. Természetesen mezítláb táncolták, mert így volt meg a közvetlen kapcsolat a földenergiával. A hastánc eszköztára minden bizonnyal sokkal egyszerűbb, rusztikusabb volt. Szakrális jellege, az isteneknek bemutatott táncok, asztronómiai táncok, termékenységi táncok, temetési rituálék alkalmával nyílvánult meg.

Sokan az ókori Egyiptomot tartják a hastánc őshazájának. Az ókori Egyiptom táncai az ország történelmével párhuzamosan alakultak. Különböző idegen hatások, befolyások érték: Szíria, Palesztína, Núbia, beduin törzsek… Az egyiptomi emberek inkább szemlélői maradtak, és általában rabszolgákat béreltek fel, hogy szórakoztassák őket.  I.e. 1500 körül pl.: az egyiptomiak bajadérokat hozattak Indiából, és ennek a csodálatosan kecses templomi táncnak a hatására a táncok eztán még áradóbbak és kecsesebbek lettek. A hódítások alatt líbiaiak, asszírok, perzsák rohanták le Egyiptomot. I. e. a III. században Nagy Sándor uralmával  görög táncosokat hoztak. Ez a periódus háromszáz évig tartott. A görög uralkodó család a Ptolemaioszok voltak, akiknek utolsó királynője Kleopátra. Egyiptom a világ szellemi, művészeti és vallási központjává vált. Majd mikor Egyiptom a Római Birodalom része lett, a rómaiak elterjesztették dekadens kultúrájukat.

I.e. 641-ben az arabok meghódították Egyiptomot, amely ettől kezdve muzulmán nemzetté vált. Az iszlám megjelenésével és elterjedésével egyes szélsőséges csoportok a mai napig próbálják visszatartani a táncot, és mégis tovább él az a szokás is, hogy a vőlegény anyja elmegy és megnézi hogy táncol, tud-e táncolni a leendő feleség. A középkorban aztán feltűnt egy népcsoport, akik kívül állva az iszlámon átvették a szórakoztatást. Ez a népcsoport a Ghawazeek, azaz cigányok voltak. Ők is gazdagították az orientális táncot, mély belső átélésükkel. 1834-ben Mohammed Ali betiltotta a kairói Ghawazeek szereplését, hogy távol tartsa őket az európai férfiaktól, és csak férfiak táncolhattak harci táncokat.

A XIX. század végén azonban a Chicagoi világkiállításon az odaérkező szíriai táncosok megalapozták a modern hastáncot. A kiállításon készült fotók Ghawazee táncosokat örökítettek meg. Az évszázad fordulóján kezdtek megjelenni Kairo Ezbekiyah negyedében tánctermek, ahol is az egyiptomi felsőbb osztályok tagjai szórakoztak. Az itt fellépő táncosok nem Ghawazeek voltak, hanem újonnan érkezettek. Új korszak kezdődött a tánc történetében.

Megjelentek az európai stílusú éjszakai bárok. A hastánc bekerült a show világába. A századfordulón a művészetek Kelet felé fordultak. Az orientalizmus tehát a keleti művészetek tanulmányozását jelenti. A nyugati világ számára egyet jelentett a kaland, és a szexuális fantáziák világával. Az öltözékek finomodtak – bár ókori ábrázolásokon nem ritka a fedetlenül hagyott felsőtest, sőt az egész test - és alkalmazkodtak a csillogó követelményekhez, a mezítlábat fölváltotta a körömcipő, az improvizatív mozgást a koreográfia.

Az arab világban a magát meg nem mutatható nő, és a nyugati világ magamutogató nője így valahogy egymásnak feszül. Társadalmi megítélése is valahol a kettő közt van. Egy „rendes” arab asszony nem is álmodik arról, hogy egy vegyes közönségnek megmutassa magát, míg a nyugati nő csak erre vágyik.

A törzsi stílusról: